Polír

Van egy-két dolog, amin változtatni kéne, hogy kellemesebb hely legyen Magyaország. Most a Magyar Közhangulatfelmérő Intézet segítségéel számbavesszük azokat a dolgokat, amely megkeserítik a mindennapokat.

Elsőként kezdjük a közutakkal. Mondani szokták: hazánkban nincs közlekedési kultúra. Nos, ez nem igaz. Hiszen az ősemberek is kultúrák, azaz szokások és intézmények szerint életek, ahogyan a XXI. század embere is. A magyar autósoknak is vannak bevett szokásaik és meghatározott minták alapjánviselkednek a volán mögött.

Elképesztő, hogy Kertész Imre minek van kitéve a hazájában. Micsoda képmutató, gusztustalan egy média az, amelyik címoldalra teszi, és nem is véleményét vállalva, hanem csak mintegy tájékoztatásul (a sok érdektelen, pánikkeltő, vagy csak szimplán undorító szemét mellett), rögtön a H1N1 újabb áldozatai után, hol és mit mond egy koncentrációs tábort túlélő, hazájának művészete révén nemzetközi dicsőséget szerző idős ember.

Miért is vagyunk megsértődve? Miért sértő, miért nem inkább fájdalmas nekünk, hogy nem érzi itthon jól magát valaki, aki megérdemelné, hogy idős napjait lelki békében élje le ott, ahova a szíve húzza? Én személy szerint irigylem Kertészt, hogy van egy hely, ahova menekülhet ebből a szarból, és picit szégyellem is magam, hátha én is oka vagyok annak, hogy így érez. Persze: sajtószabadság van, mindenki azt mond, amit akar. A hülye újságírók is, természetesen, csak ne lennének olyan rohadtul elégedettek magukkal, amikor gyalázatos magyarsággal, álobjektív távolságtartással a szemétlapátolást és a külföldi sajtóból való guberálást komoly újságírásnak álcázva kiosztanak vagy csak egyszerűen a sakálok elé vetnek egy irodalmi Nobel-díjast.

Sartori szerint van az úgynevezett domináns pártrendszer, hogyaszongya: „ha egy politikai rendszerben van egy olyan párt, amely az összes többit megelőzi, dominánsnak nevezzük. Feltételezve, hogy az erősebb és a többi párt közti 10 százalékpont különbség elegendő ahhoz, hogy domináns pártra minősítsük a ’nagyobbikat’”.

1989. november 20-án elfogadták azt az ENSZ Nemzetközi Gyermekalapja (UNICEF) által megfogalmazott egyezményt, mely a gyermekek jogait rögzítette. Ezek a jogok többek között: az élethez, névhez, családhoz, identitáshoz, nemzetiséghez, oktatáshoz, erőszakmentes és gyermekmunka nélküli élethez való jogok. Az azóta eltelt 20 év munkáját, sikereit és kudarcait értékelik az UNICEF gyermekjogi hónapjában október 30. és november 30. között.

Az M-betűs ingyenes hírújság pénteki számában több cikk is ezzel a témával foglalkozik, többek között a címlapsztoriban. Ez már önmagában is rendkívüli dolog, hiszen a magyar lapok nem arról híresek, hogy érdemben foglalkozzanak ilyen témákkal Mit is tudunk a problémáról, az önmagukban is sokkoló, az éhezés, betegségek és hiányos gondozás miatt naponta meghaló, vagy a rendszeres bántalmazásnak kitett gyermekek számát bemutató  statisztikai adatokon túl?

Dávid Ibolya, miután lassan kilép a vonzó, fiatalos nő szerepéből, újabban a szeszélyes stílussal próbál hódítani a választóknál. Bár a politikai logika mentén számtalan észérv szólt mellette, mégis széleskörű megdöbbenés övezte Bokros Lajos megjelenését a konzervatív párt környékén. Sokan emlékeznek még ugyanis a pártelnökasszony parlamenti felszólalásaira, melyek korántsem voltak kedvezőek az újdonsült jóbarátra nézve. A remekül sikerült együttműködés után újabb- és újabb neveket hallani, akik MDF-színekben indulnak a 2010-es választásokon. Így jött a politikai tanácsadó cégéről ismert Somogyi Zoltán, majd a messzeföldön híres konzervatív Kuncze Gábor neve merült fel. Mondjuk a néhai SZDSZ egykori vezetőjével se volt épp mindig baráti a viszony.

Azt mondják, az vagy, amit megeszel. Valószínűleg mert azt eszel, amit a meggyőződésed diktál. (Manapság mondjuk inkább amit a pénztárcád enged, de ez most nem egy válság-poszt.)

Ezt látszik alátámasztani a következő hír is: jelentős eltérés mutatkozik az amerikaiak étkezési szokásait tekintve, attól függően, hogy liberálisnak vagy konzervatívnak vallják magukat. A cikk olvasása után levonhatunk komoly következtetéseket az amerikai (neo)konzervekről, ha eddig bármilyen illúziónk lett volna, mert mondjuk George W. Bush kétszeri megválasztása esetleg elkerülte a figyelmünket…

Amikor középiskolában az egyetemi éveimet tervezgettem, két meghatározó attitűd jelent meg fantazmagóriáimban: a lányok és a szellemi szabadság - akarom mondani, a szellemi nyitottság, a tenni akarás, és a fiatalos hevület. Meggyőződésem volt, hogy füstös kis kocsmákban pattannak a szellemi szikrák, nyomdákba a röpiratok. Az utcán szél fútta sálban rohangásznak a nyári öltönyös fiatalok. Mindenki rohan valahova, izgatott, a dékán beszédet mond.

Az a csávó, aki egy demokráciában megengedhetetlen kijelentéseket tesz, a friss hírek szerint újra képvieslő lesz - elég jó eséllyel. És ne legyenek kétségeink a felől, hogy egy nem éppen a belső demokráciájáról híres pártnál ez miként szavazódott meg. Engedéllyel.

Ennek a témának már sokan nekifutottak. Van aki inkább több, míg mások némileg kevesebb sikerrel. Mi még nem, így igyekszünk a magunk határozottságában megfogni a kérdést.

Molnár Oszkár a Fidesz Polgári Párt országgyűlési képviselője, és polgármestere rasszista.

Fújódik már a következő  lufi, újabb hétre meglesz a ballaszt. A szocik még utolsó leheletükkel örökül hagynának egy „saját” köztársasági elnököt a következő kormánynak – írja a Magyar Nemzet. A mindig jólértesültek már azt is tudni vélik, hogy a meglévő helyett egy másik Lacit, a Kovácsot szeretnék beerőltetni a Sándor-palotába.

Körülnézve a hazai politikai kultúra és civil szféra állapotán, a dahrendorfi jóslat - eredeti vérmes reményeim ellenére – egyre kevésbé mondható pesszimistának. Az első húsz év máris elillant a hatvanból, és a demokratikus berendezkedés alapjainak – jogok és felelősségek egyensúlya, társadalmi párbeszéd, konszenzuális vitakultúra stb. – folyamatos szilárdulása helyett egyelőre nem jutottunk messzebb a szabadságunkkal, minthogy mindenki tetszőlegesen nagy baromságokat üvöltözhet bárhol, bármikor; büntetlenül.

Most például a rektorok, a diák-fantomszervezetek és még kitudja, hogy kicsoda horkant fel azon kezdeményezés ellen, hogy a közélet, a politika legálisan is megjelenjen ott, ahova - többek között - való: az írástudó fiatalok közelében, az egyetemeken, főiskolákon.