Elképesztő, hogy Kertész Imre minek van kitéve a hazájában. Micsoda képmutató, gusztustalan egy média az, amelyik címoldalra teszi, és nem is véleményét vállalva, hanem csak mintegy tájékoztatásul (a sok érdektelen, pánikkeltő, vagy csak szimplán undorító szemét mellett), rögtön a H1N1 újabb áldozatai után, hol és mit mond egy koncentrációs tábort túlélő, hazájának művészete révén nemzetközi dicsőséget szerző idős ember.

Miért is vagyunk megsértődve? Miért sértő, miért nem inkább fájdalmas nekünk, hogy nem érzi itthon jól magát valaki, aki megérdemelné, hogy idős napjait lelki békében élje le ott, ahova a szíve húzza? Én személy szerint irigylem Kertészt, hogy van egy hely, ahova menekülhet ebből a szarból, és picit szégyellem is magam, hátha én is oka vagyok annak, hogy így érez. Persze: sajtószabadság van, mindenki azt mond, amit akar. A hülye újságírók is, természetesen, csak ne lennének olyan rohadtul elégedettek magukkal, amikor gyalázatos magyarsággal, álobjektív távolságtartással a szemétlapátolást és a külföldi sajtóból való guberálást komoly újságírásnak álcázva kiosztanak vagy csak egyszerűen a sakálok elé vetnek egy irodalmi Nobel-díjast.

A puli ma azt ugatta ki az erkélyen, hogy dögöljön meg mindenki. És akkor mi van?

Fölösleges duzzogás helyett inkább tanuljunk meg egymás mellett élni. Mindenki először is vegye a kezébe a Sorstalanságot, és egyéb írott forrásokat, felőlem akár a bibliát is. (Ja, nem, bocsi, először is mindenki (7 év fölött) tanuljon meg olvasni, írni, és csak ezt követően fogjon a húrok pengetésihez –  lehetőleg először ne a nagy nyilvánosság előtt.) Ismerje meg azt, amiről pofázik. Kertész Imrének ne a nyilatkozataival foglalkozzon, hanem a munkásságával, legalábbis első nekifutásra.

Jó, de akkor mit csináljon az, akinek olyan üres az élete, hogy kénytelen abból megélni, hogy értelmetlen vitákat generál, mocskolódik, köpköd, és habzik a szája? Először is kérjen állatorvosától veszettségi oltást. Toll a kézbe, mondom a további teendőket:

Szedje fel a kutyája után a szart, ne dobáljon el cigarettacsikket, és más szemetet, játszótéren ne köpdössön szotyihéjat, és ne fújja a gyereke arcába a füstöt. Mindenképp legyen nagyon büszke arra, hogy magyar, aztán ettől az érzéstől fűtve nyugodtan vállaljon önkéntes társadalmi munkát. Ne legyen túl büszke arra, hogy egy elrontott iskolarendszer ingyenélőjeként vagy apukája pénzén diplomát szerzett, mert semmi oka nincs az önbizalomra, abban a pillanatban, ha elhagyja az országhatárt, mostmár akár keletre is. Ne legyen büszke arra sem, hogy nincs diplomája, ma, amikor mindenkit felvesznek bárhová. Ismerje meg önmagát.

A mozgólépcsőn álljon arra a kibebaszott jobb oldalra, ehhez is, még egyszer hangsúlyozom, mindenképpen tanuljon meg olvasni. Tanuljon meg írni, újságot írni, tévében, rádióban épkézláb mondatokat megfogalmazni. Tanuljon meg kutyát, gyereket, felnőttet és ufót szeretni, nevelni, tanítani, gyógyítani. Ne cigányozzon, ne zsidózzon, de semmiképp ne csodálkozzon, ha valaki ezek után bunkómagyarozik. Viselkedjen normálisan a focimeccseken, ne hőbörögjön ötpercenként, ne az államtól követeljen pénzt meg munkát, támogatást és segélyt (legfőképpen ne ezért szüljön gyereket), hanem tanuljon meg nyelveket (pl a tévéből, meg az ingyen letöltött filmekből), és himbilimbizés, amatőrködés meg kuncsaftok és külföldiek átbaszása helyett inkább dolgozzon tisztességesen. Annyi rohadt sok dolog volna, ami tízezerszer fontosabb lenne, és konkrétan hasznosabb is, mint folyton mutogatni a másikra, meg gyurcsányt és a magyarok istenét okolni azért, ha valami nem jó, és várni a mikulást, hogy rendet csináljon.

Már rövidtávon kamatostul megtérülő ici-pici kis cselekvéssel annyi jót lehetne tenni nem, nem feltétlenül másnak, (nem kell terézanyává válni egyik pillanatról a másikra, isten ments’) hanem önmagunknak.

P.S.: Tessék megnézni a District 9 című filmet, és pironkodva tudomásul venni: micsoda egy ótvar undorító lény is legtöbbünk! Segítőkészség? Áldozathozatal? Tolerancia? Hagyományok? Vendégszeretet? Kulturális örökségek? Szociálpolitika? Hányan gondolkodtak el ilyen kérdéseken azok közül, akik Kertész Imre nyilatkozataira verik a nyálukat munkaidőben?