Vaclav Klaus, a csehek atyja, ez a hihetetlen képességű, óriási formátumú, nagyszerű vezető elmondhatatlan nagy kegyről téve tanúbizonyságot aláírta a Lisszaboni Szerződést. Meg kell köszönnünk neki azt, hogy már számára is kiderült: ha aláírja, ha nem, a Beneš-dekrétumra hivatkozva senki sem fogja széthordani az országát. Sőt, a múlt bűneit sem lehet szerződésben végképp eltörölni.

Lépjünk túl azon, hogy egy államelnök megteheti azt, hogy szopat 491 millió uniós  állampolgárt azért, mert neki aggályai vannak a szerződéssel. Lépjünk túl azon is, hogy ezeket az aggályokat meglepő módon most hozza elő. Klaus úr nem gondolhatta komolyan, hogy aztán az aláírás után két nappal a Beneš-dekrétumra való hivatkozással szudéta németek tízezrei kopogtatnak majd az ajtaján, visszakövetelvén földterületeiket.

És azt se vegyük észre, hogy ebben az egész hajcihőben angol toryknak sem teljesen ártatlanok. Különösen miután egy-egy nyilatkozatukban megüzenték: ha Elnök úr esetleg várna az aláírással, ők brit belpolitikai megfontolásokból kiírnának egy – valószínűsíthetően az első ír népszavazás eredményét lemásoló – referendumot.

De aláírta, és közel ötszázmillió európai polgártársammal egyetemben foglalom imába a nevét az elkövetkezendő egy hónap minden vasárnapján.

A Klaus által emlegetett szuperállam ugyanakkor jogos és vitás kérdés. Az euroszkeptikusok nézőpontjából igenis releváns kérdések, hogy a nemzeti parlamentektől esetleg elveszik a döntés lehetőségét, hogy az Európai Bíróság felülírhatja a nemzeti bíróságok döntéseit, na meg hogy idővel eltűnhet a nemzetállam.

Azonban a Lisszaboni Szerződés aláírásával Európai Parlament már nem csak az oda kiküldött politikusok játszótere lesz, akik borzalmas pénzekért utazgatnak fel-alá jelentéseket írva. Valódi döntési kompetenciája is lesz. A Szerződés csökkenti a demokratikus deficitet, erősíti a Parlamentet, több kompetenciája lesz az európai intézményeknek.

Ez valóban egy lehetséges út a föderálisabb Európa felé, és ezzel semmi baj sincs. A nemzetállamok – konfliktusaikból és érzelmeikből ez tökéletesen látható – élnek, és élni is fognak. Ezzel sincs semmi baj. Lesz elnök, és minden országnak saját biztosa, tehát a politikusok is nézegethetnek a hátuk mögé, hogy lejáratták-e magukat már annyira saját országukban, hogy biztosok lehessenek…

Azt a magyar diplomáciai sikert, amellyel eltérítették a Fico-Slota duettet az újabb szarkavarástól, valamint a németekkel együtt jobb belátásra bírták Klaust, csak egy valamivel lehet elrontani: ha olyan biztost választunk, aki alkalmatlan a szerep betöltésére.

Lehet, hogy Andort hoz a Santa Klaus?