Eddig rossz volt, most jó lesz - eljő a kánaán az oktatásba. Azt mondjuk még nem tudjuk, hogy honnét és azt sem, hogy pontosan ki fogja finanszírozni. De hát ez annyira nem is lényeges. Amíg a nagyok, ott fent, elsakkoznak erről, mi nézzük meg, hogy zajlik ez a mindennapokban, a terepen.
Szülőként jó páran érdekes eseményekre lehettünk figyelmesek egy ideje az iskolában. Ott, ahova gyerekeinket száműztük, hogy szocializálódjanak, és az egyszeregy mellett jól megtanulják, hogy milyen is a real life. Néhányunk gyereke gyakran panaszkodott, hogy a tanár gúnyolja, szívatja, megszégyeníti társai előtt. Végülis ilyen a real life - mit is kívánhatnánk mást?
Ugyan nem írta meg az index, de a múlt héten egy negyedikes megfenygetett egy másodikost: benyomja a csigolyáját és megígérta, hogy megöli, és utána még jól le is zsidózta, zsidó eredetű neve miatt. (Bezzeg, amikor én áltisis voltam, a nevek vallási etimológáját még nem tanultuk!) Ez mondjuk annyira nem szép, de a java még hátra van: a napközis tanár megkérdőjelezi a sértett fél igazát: hmmm, nem fújta fel egy kicsit az eseményeket kedves Jákob?
Mindez egy szakkörön történt, ahonnan a hetente egyszer egy órára bejáró tanár sutty, rejtélyes módon eltűnik, majd mikor előkerül, a negyedikes - mint ahogyan azt meg kell tudnunk, természetesen halmozottan hátrányos helyzetű kisfiú - már régen elpárolgott. Az éremnek persze most is több oldala van. A kis sértettnek és szüleinek nem hiszem, hogy bármennyire is kellene foglalkozni a kis tettes társadalmi, szociális helyzetével, ahogy a kis tettesnek sem kellene a sértett vélt vagy valós származásával.
Előbbivel mégis az iskola/igazgató/tanár részéről foglalkozva vagyon, sőt, a sértett fél szüleit erősen befolyásolandó, többször is említve van, hogy a negyedikes gyermek HHH, szegény. A lezsidózás (de nyugodtan lehetne lecigányozás is) azonban ügyesen szőnyeg alá söpörve marad, mint egy teljesen lényegtelen, mindennapos probléma egy átlagos budapesti iskolában.
Naív apuka fogja magát, és elégedetlenségében mások panaszait is összegyűjtve bevonul, hogy az igazgatónál panaszt tegyen. Eredmény: a gyerekek (másodikosok!) szembesítése, majd csend.
Mivel nem csak ez az egyetlen pedagógiai jellegű probléma áll fenn, apuka jelez a - nem túl meglepően csak pszeudószervezetként működő - szülői munkaközösségnek. Kéri, hogy vizsgálják meg az ügyet, találják meg a felelősöket, és amúgyis, emeljék fel hangjukat az iskolában folyó dilettantizmus ellen. Jó volna például, ha ofő nem mondana a másodikos gyereknek olyasmiket, hogy a "béka segge alatt az agyad", "pocsék a munkád" és így tovább, illetve a napközis tanárnő legalább oly mértékben lássa el bonyolult feladatát, hogy jelen van az osztályban.
Az SZMK-s szülők révednek a homályba, apuka erre elmegy a "hivatalos" szervhez, az iskolaszék elnökéhez (ez is egy jól működő intézmény), aki szívélyesen ajánlja fel szolgálatait. Ez annyiból áll, hogy szól az ofőnek, hogy hátulról beköpték. Ebből két napra hatalmas botrány keveredik az osztályon belül.
Kiderül, hogy az apuka hátba támadta ofőt, tehát egy "posztkommunista", "áruló", "besúgó", és végül lényegében magára marad a történetben. Utolsó etapként még elmegy az osztályfőnökkel egy beszélgetésre, ahová az igazgatónő, mint az ofő képviselője is megérkezik, és elhangzik egy komoly vád az apuka ellen, illetve egy oltári hatékony megoldás. A vád az, hogy partnerként kezeli gyerekét, a megoldás pedig, hogy elviheti az iskolából, ha nem tetszik a rendszer. Van azért még minek örülni; az is valami, hogy legalább kommunikálnak az emberrel.
Persze, most hogy jön a kánaán (na meg a zsé) bizonyára minden más lesz. 250 év után a poroszok is kivonulnak az országból, és imádkozzunk, hogy holnap a tanárok közül is csak az maradjon a katedrán, amelyik a jobbik.
