Amikor idén májusban – a magyarországi első fordulóhoz hasonlatos botrányokkal fűszerezett - brit országgyűlési választásokat csekélyke többséggel megnyerő konzervatívok átvették a kormányrudat a 13 éve regnáló Munkáspárt kezeiből, már sejteni lehetett, hogy nem lesz könnyű dolga a David Cameron kozervatív kormányának. Abszolút többség hiányában, hosszú tárgyalássorozatot követően és jelentős kompromisszumok mentén alakulhatott végül meg a Liberális Demokratákkal közös, koalíciós kormány, hogy szembenézzen a II. világháború óta nem látott hatalmas -11%-os – államháztartási hiánnyal. Ez még mi is megirigyelhetnénk.
A frissen kinevezett pénzügyminiszter első nyilatkozataiban az előző kabinet felelőtlen költségvetési politkájának hozadékaként „különböző szekrényekből felbukkanó csontvázakról” beszélt, melyek hatására egy új, „vészköltségvetés” megalkotását tűzte ki elsődleges feladatként. Emlékeim szerint mi is szórul-szóra ugyanezeket a drámai hangvételű bejelentéseket hallhattuk az angol kabinettel szinte egyidős, Fidesz kormány államtitkárának sajtótájékoztatóin. A hasonlóságok kíváncsivá tettek: vajon a szigetországban ugyanúgy kezelik a válságot, mint itthon?
A héten a brit parlament alsóházában ismertetett büdzsét áttekintve kétség nem férhet hozzá, hogy – a nemrégiben még stabilan ’Aaa’ államadósi besorolású - Anglia is jókora szarban van. A csomag legfontosabb elemei az ÁFA emelés, külön bankadó bevezetése, a közalkalmazottak bérének befagyasztása 2 évre, a nyugdíjjogosultság alsó korhatárának gyorsított megemelése, a gyermeknevelési támogatás megszüntetése a tehetősebb családoknál, gyakorlatilag az összes minisztérium költségvetésének mintegy 25%-os megnyirbálása, a jóléti kiadások szigorú visszavágása. Ismerősen csengő intézkedések...
A radikális megszorítások ellenére Osborne pénzügyminiszter a csomagot „kemény de fair” javaslatként jellemezte, és ígéretet tett arra, hogy a változásokkal a tehetősebbek járnak majd a legrosszabbul.
Orbánékhoz hasonlóan ugyanis ők is hozzányúlnak a személyi jövedelmadó rendszeréhez, csak éppen teljesen másképp: a leggazdagabbak jövedelmadóját 10%-al emelik meg és a tőkebefektetések adókulcsa is növekedni fog. Ugyanakkor az átlagos jövedelműek körülbelül 200 fontnyi megtakarítást könyvelhetnek majd el, a legalacsonyabb keresetűek bére pedig adómentessé válik.
Mégsem vonhatom le mindezek alapján azt a következtetést , hogy "Viktor, kapjátok be, nálunk bezzeg a gazdagok járnak majd jól", mivel a fenti kijelentéseket máris vitatja a The Institute for Fiscal Studies (IFS) elemzése. Véleményük szerint az alaptétel (azaz, hogy a legtehetősebbek szívnak majd leginkább) nem igazolható hosszútávon, mivel az adórendszer átalakításából adódó esetleges pluszbevételt teljes mértékben kioltja, sőt a kiadásokat kb. 2.5%-al tovább növeli a következő 5 évben a többi, inkább a szegényebb családok háztartását sújtó intézkedés (pl. az ÁFA emelés és a jóléti kiadások meghúzása).
Mi tehát a konklúzió? Válságot kezelni sokféleképpen lehet, de a végén úgyis a szegények húzzák a rövidebbet.
