1995 tavaszán a magyar és a horvát nemzeti hadsereg kelet felől átlépte a szerb-horvát határt. Rövid, ám annál vehemensebb hadműveletben nyár elejéig átvették a Vajdaság nagy része felett az irányítást, amelyet egy korábbi egyezmény értelmében újra Magyarországhoz csatoltak. Úgy tűnt, tartósan berendezkedhetünk a Délvidéken. Semmi jel nem mutatott azokra a tragikus eseményekre, amelyek 1995 nyarán történtek.
Akkor már két éve tartott a magyar-szlovák háború. Szlovákia 1993-as függetlenedése után a magyar külügy és katonai vezetés felismerte a soha vissza nem térő lehetőséget, miszerint újdonsült északi szomszédunknak gyakorlatilag nincs hadereje. A kezdeti sikerek után - rövid ideig még Pozsonyt és Kassát is ellenőrzésünk alatt tartottuk - következett a meglepetés: a forradalomból kikecmergő és stabilizálódó Románia váratlanul Szlovákia segítségére igyekezett, és kezdetét vette a kilátástalan állóháború, melyben folyamatosan szorultunk délebbre. Az egyesült szlovák-román haderő már magyarországi területeket szerzett meg magának, miközben egyre fogytak az általunk ellenőrzött szlovákiai magyar területek.
1995 nyarára a nemzetközi közösség megelégelte a közép-európai magyar agressziót, mely az egész térség békéjét veszélyeztette. Clinton amerikai elnök személyes közbenjárásának hatására a NATO légicsapást mért Budapestre, Paksra és Százhalombattára. A rövid erődemonstráció hatására a második ciklusát töltő, és addig rendkívül népszerű magyar kormány megbukott, országszerte zavargások kezdődtek, az állam ereje pedig megrendült. Ilyen állapotban kényszerítették rá Magyarországra a szégyenletes Prágai Békeszerződést, mely 1996-ban lépett érvénybe. Ennek értelmében Magyarország haladéktalanul visszavonta haderejét a határon túli területekről, és így tett Szerbia és Szlovákia is. Az országba ENSZ békefentartók érkeztek, akik csak az ezredfordulón távoztak.
Mára Magyarország úgy tűnik, kiheverte a háború borzalmait. A gazdaság stabilnak tűnik, az ipari létesítmények, hidak és a vasút szinte maradéktalanul újjáépült. Az Európai Unióhoz való közeledés töretlen, optimistább londoni elemzők szerint már 2020-ra csatlakozhatunk, bár ennek azért kevés az esélye. Azonban az a presztízsveszteség, melyet ez az értelmetlen háború okozott, még hosszú évtizedekik helyreállíthatatlan lesz.
És akkor most ébredjünk. Raffay Ernő, az Antall-kormány honvédelmi államtitkára szerint Magyarország elszalasztotta a 90-es évek elején adódó lehetőséget, hogy a szomszédos államok gyengeségét kihasználva visszaszerezzük az 1920-ban elcsatolt területeket. Ez az ember nem tudom hol él, de szólni kéne neki, hogy lapozza föl az enciklopédiát a "civilizáció" és az "Európa" címszavaknál. Biztos vagyok benne, hogy nem normális az, aki 2010-ben azon sajnálkozik, hogy nem keveredtünk háborúba szomszédainkkal a kilencvenes évek elején. Hülyék mondjuk mindenhol vannak, az csak súlyosbító körülmény, hogy ez egy volt államtitkár.
Július 11-én a Srebrenicai népirtás emléknapja van. Lehet, hogy én egy szar magyar vagyok, de örülök neki, hogy nem a dunaszerdahelyi, vagy a zentai népirtásra emlékezünk.