Amikor középiskolában az egyetemi éveimet tervezgettem, két meghatározó attitűd jelent meg fantazmagóriáimban: a lányok és a szellemi szabadság - akarom mondani, a szellemi nyitottság, a tenni akarás, és a fiatalos hevület. Meggyőződésem volt, hogy füstös kis kocsmákban pattannak a szellemi szikrák, nyomdákba a röpiratok. Az utcán szél fútta sálban rohangásznak a nyári öltönyös fiatalok. Mindenki rohan valahova, izgatott, a dékán beszédet mond.

A diákszervezetek szervezkedni kezdenek - akárcsak Merle Üvegfal mögött című regényében - sokan sok fajta módon próbálnak közösségi reakciót gerjeszteni, van aki az összefogásban az egymásért elv alapján, van aki a radikális értékekért jelszó alatt. Persze lennének szélsőségek is, hisz az ember sokszínű, árnyaltabb értékrendekkel, mint sem, hogy feketén-fehéren látná a világot.

Pár hete hallottam, hogy sokszínű politikusok harcba szálltak az egyetemek politikailag steril állapotának fenntartása ellen. Eszembe jutott, talán eljött az idő, hogy a múltkeresésünk kapcsán pozitív irányok felé induljunk, amelyek konstruktívak, a megújulást sürgetik, és végül: önmagukból fakadóan működőképesek, mi több, szükségesek.

Persze, az emberben bujkáló kisördög - csak, hogy bebizonyítsa, számára ez sem új a nap alatt - kimondatja velünk, hogy az egyetemek politikai szempontból semmiképpen nem mondhatók sterilnek, annyi van csupán, hogy a politikai csoportosulások árnyékként jelennek meg az egyetemek falai között. Az viszont tény, hogy ezen kezdeményezés eredményes véghezvitele, új lendületet adhatna a politikai szervezetek, értelmiségi fiatalok közötti aktívabb megjelenésére.

Persze a kérdés ott motoszkálhat a fejünkben, hogy miért van erre szükség? A válasz a politikai eszmék és az egyetemek történelmi szimbiotikus kapcsolatában rejlik. A politikai nézetek, értékrendek, eszmeáramlatok legproduktívabb táptalajai azok az egyetemek voltak, ahol a fiatal lendület és tenni akarás, a szellemi sziporkázásra való igény, az új irányok felé mindig is aktívabb érdeklődést váltott ki. Erre talán azért lehetett szüksége a társadalomnak, mert a közösség életének irányítását, érdekeinek védelmét, minden esetben értelmiségi túlsúlyú politikai elitnek kell (kellene) képviselnie.

A politikát mint eszmerendszerek és új irányzatok bölcsőjét mindig is az egyetemek jelentették, hiszen az értelmiség kezében kell, hogy összpontosuljon egy közösség szellemi vezetés, mert csak így tud előre haladni. És mit kapnánk ebből mi, választók? Azt, amire valóban nagy szükség lenne: a fiatalok politika felé fordítását és a politikai gondolkodás fiatalok közötti, általi ápolását, erősítését. Kell ennél több?