Van egy-két dolog, amin változtatni kéne, hogy kellemesebb hely legyen Magyaország. Most a Magyar Közhangulatfelmérő Intézet segítségéel számbavesszük azokat a dolgokat, amely megkeserítik a mindennapokat.

Elsőként kezdjük a közutakkal. Mondani szokták: hazánkban nincs közlekedési kultúra. Nos, ez nem igaz. Hiszen az ősemberek is kultúrák, azaz szokások és intézmények szerint életek, ahogyan a XXI. század embere is. A magyar autósoknak is vannak bevett szokásaik és meghatározott minták alapjánviselkednek a volán mögött.

Vajon van-e ebben az országban valaki, aki a sztrádák belső sávján haladva nem látta még a BMW-vel érkező öcsénket, amint nekiáll villogtatni? Vagy a visszapillantót túl: hányan vannak, akik sokkal rámennek az előttük haladó kocsira és már huzkodják is a fénykürtöt?

Valószínűleg ilyen nem csak Magyaroszágon van, itt azonban a magaskultúráját éli a villogtatás (vagy a minősített esete, amikor felcsapják a reflektort). A galádság mögött egy nagyon egyszerű szándék, az önzőség van: le van szarva mindenki, én megyek, ti meg húzzatok le a külsőbe! Persze nem a belsősávos tökölés mellett érvelünk.

És ha csak a kopasz gyerek villogatatna. A probléma azonban sokkal mélyebb, mert hát nemcsak bémevés öcsénk villogtat. Megannyi öltönyös ember, tisztességes családapa és üzletasszony éppen úgy bepaszírozza az előtte haladót a két kamion közé, mint a kopaszgyerek.

Szóval ne értsük félre a helyzetet: egy elfogadott népszokásról van szó, az országúti tahóság és az önzés kultúrájáról. És egyenlőre nem segít ezen semmi: sem - a szétvert vasúti közlekedés miatt az autópályára kényszerített - hetvennel előző kamionok, sem a kormány mögött őrjöngő sofőrök. És a száguldó-villogó prosztóságot nem lehet országgyűlési választásokkal megoldani, ezért a hangulatjavulás egyelőre nem várható a sztrádákon.

Mi is hát akkor a megoldás túl a KRESZ tankönyveken? Mit tegyünk, hogy odaérjünk, ahova akarunk menni és normálisak is maradjunk. Van egy-két egyszerű tippünk, de kommentek formájában várjuk a javaslatokat.