Tegnap nem először történt meg, hogy a 134-es (Békásmegyer-Margitsziget), szinte kongó ürességű viszonylaton a sofőr fülkéjét elhagyva, személyesen keresett fel, hogyaszongya „a szabályok” értelmében leszállítson a buszról, mert „sajnos” csak egy kutyát lehet szállítani.
A dolognak csak kisebb szépséghibája, hogy erre utaló szabályzatot a BKV járatain (a többnyire persze már csak cafatjaiban élvezhető feliratokon és képeken) nem lehet találni, csak a neten, hosszabb keresgélés után. A bkv.hu-n fellelhető szabályzat célja azonban – ez talán mélyebb jogelméleti képzettség nélkül is felfogható – elég egyértelműen a járművön utazók érdekeit kívánja szolgálni. Ezért az „Egy járművön (kocsinként) csak egy kutya szállítható, szájkosárral, pórázon és tiszta állapotban.” kitétel értelmezésénél komoly okunk van feltételezni, hogy ennek célja az egymást nem ismerő, acsarkodó, gazdáiknak nem engedelmeskedő kutyák, és az így akár verekedésig fajuló helyzetek kialakulásának megakadályozása – a többi utas nyugalmának és testi épségének megőrzése érdekében. Nem pedig az egy gazdához tartozó, viselkedni tudó (és amúgy is teljesen üres buszon utazó) kutyák eltiltása – elvi (kutyarasszista?) alapon.
Bár amekkora önkénnyel a söfőrök alkalmazzák az általuk láthatóan kívülről fújt szabályzatot, az ember elbizonytalanodik. Talán mégis lehet úgy értelmezni az utazási feltételeket, hogy a jegy nélküli utazás is megengedett, csakúgy, mint a dohányzás, sőt talán kifejezetten ajánlatos szemetelni, az utasokat köpdösni, lincselni?
Ha hihetünk a sofőrök következetességének, a legtöbb BKV-járaton tényleg szabad mosdatlanul, tbc-sen utazni, szabad ráhúgyozni az ülésre – gondolom persze az erre vonatkozó paragrafusok pontos értelmezésben meghatározzák a körülményeket, maximum egy fertőző beteg lehet egy járaton, és csak a már eleve megrongált ülésre szabad vizelni, vagy ilyesmi, észszerűtlenséget nem feltételezek egy ilyen körültekintő szabályzatról. Nyilván mikor legutóbb láttam 3 kutyát egy buszon utazni, az annak a járatnak a saját titkos szabályzata szerint foglaltak alapján történhetett. A szabályok pedig arra valók, hogy jól be legyenek tartva, ugye.
Sokkal kétségbeejtőbb azonban, hogy legutóbb a sofőr a következő mondattal búcsúzott, szinte bocsánatkérő hangon: „Tetszik tudni, a szabály az szabály.” Mintha valóban elhinné, hogy a szabályok istentől valók, és ő csak egy rabszolga ebben a felsőbbrendű gépezetben, ahol az embereket a szabályok szolgálatára teremtik. Mintha úgy gondolná, sajnos ő kevés ahhoz, hogy ez ellen bármit is tegyen, mintha ez lehetne a legfőbb és egyedüli hivatkozási alap, és ez mentséget jelenthetne bármire – pont ahogy ezt a Nürnbergi per szabálykövető vádlottai gondolták.
Ja, hogy nálunk senki nem akarja levonni a múlt tanulságait? Hogy nálunk a történelemoktatást a frusztráció növelésére használják? Hogy nálunk az állampolgári ismeretek tanításától a tanárok félnek legjobban?
Hát akad jónéhány olyan példa a világtörténelemben, amit úgy ismételgetünk újra és újra, hogy valójában semmi okunk nincs rá.
Addig is legjobb, ha bekapcsoljuk a biztonsági övet, abból baj nem lehet.
